Italia: 2009-06

2009. június 28., vasárnap

Monte Vioz - 3645m - fotók

Az első felvonó után a kilátás. Merthogy kettő is volt.

Már úton

Növények

Amerre tartottunk

A daru :)

Kilátás a felhőből.

Felhők felett :)

A kilátás :)

A házikóhoz menetelve

Roberto Casanova

Italia

Egy kis gleccserhasadék

Tengerszem

3645m

ez is 3645m

további kilátás

Ez már a második felvonótól a kilátás vissza az utunkra.

Libegőből a táj.

Vasárnap felkeltünk. Reggel 6.40-kor. Reggeli után autóba be és átvágtattunk Val di Sole-ba. A környék legszebb völgyeként emlegetik, erre a részre a legbüszkébbek talán a Trentinoiak. Mezzocoronánál befele a Paganella mellett halad az út végig egy napfényes, dimbes-dombos völgyben. Illetve hegyen-völgyön. Amerre a szem ellát, almások. Ebből a régióból szállítják azt az isteni finom trentinoi almát. Most is egész hegyoldalakban ment a locsolás. A falvak nekem az osztrák és olasz stílus nagyon erős és furcsa keverékei voltak. Máshol sokszor dominál egyik vagy másik, de itt olyan érdekes volt az egész keveredése. Ebben a völgyben található a Lago di Santa Giustina (tó). Hatalmas. És a vidék is tényleg szép.
1,5 óra autócskázás után értünk el a Monte Vioz lábához. Felhő borította. Az idő nem tűnt verőfényesnek, de igazán rossznak sem. Pamacsok szállta erre is meg arra is. Így hát sífelvonó jegyet vettünk és felvontattuk magunkat 2300m-re. Innen vágtunk neki a helyenként hósapkás, néha felhőben lubickoló, kővel borított, itt-ott omladozó Monte Vioznak. A kőzete valami marha érdekes volt, annyi féle kék meg vörös színt láttunk benne, hogy gyönyörű. Állítólag a szemfülesebbek hegyikristályokat is találhatnak. Mi is betáraztunk pár szebb kővel, de nem hinném, hogy annyira különlegesekre bukkantunk.
Pár mászóval is találkoztunk közben. Az út folyamatosan emelkedett. Az apró hófoltokban haladni elég nehéz volt. De csak mentünk és mentünk. Nagyon meg se álltunk. Tudtuk (meg láttuk is), hogy a csúcs messze van, szintemelkedés is sok (összesen 1400m), időnk meg telt. 3000m-nél megpillantottunk a szomszéd hegyen egy darut... építkeztek... érdekes élmény volt. Mi csak izzadtunk tovább megállás nélkül. A végét nagyon megéreztük. Végül elértünk a házikóhoz a hegyen... kifáradva. Főleg Lacit viselte meg valószínűleg az ilyen magasságokban történő mozgás. De aztán úgy döntöttünk, hogy a házikótól már csak nem hagyjuk ki azt a fránya 110m-t... borzalmasan nehezen ment és lassan. De megcsináltuk :) Aztán már csak visszafele kellett igyekeznünk, hogy ne csússzunk végig a hegyoldalon egy elhibázott lépéssel, meg hogy elérjük az 5 órakor utoljára induló felvonót. 4.45-kor "landoltunk" és fáradt térdekkel, elégedetten és boldogan térünk haza mai utunkról. Sajnos túl sok fotót nem sikerült készítenem, egyrészt mert haladtunk, másrészt mert felhőben indultunk, ami a végére kitisztult kicsit, de közben folyamatosan változott, és a végén már nem a fényképezésre koncentráltam, hanem hogy elérjük a liftet. A táj így is elvarázsoló volt. Ahogy körbeöleltek minket a hegyek, a "semmi" közepén álltunk, felhők fölül néztünk le a völgyre... majdnem repülőn éreztem magam, csak ez kicsit természetesebb élmény volt :) meg kellemesebb is :P Egy szóval csodálatos volt.

Hétvége - eleje

A héten a hétvége pénteken indult igazából. Feste Vigiliane volt Trentoban, ami június 26 munkaszünetével járt. Néhány kollega így is bement, meg én is dolgoztam, de itthon. Persze csakis és kizárólag a 11óra utáni felkelés után :)
Laci aznap hegyen "edzett", felszaladt a Marzolára (arra a jól ismert és sokat emlegetett közeli hegyre, ami itt magasodik felettünk és aminek tövében lakunk/dolgozunk).
Én főztem, mostam a munka mellett. Semmi különös. Talán annyi történt, hogy délután másodszorra is megpróbáltunk Arcoban falat mászni... a múltkor hiába mentünk nyitásra, másfél óra várakozás után sem volt senki a mászófalnál. Most kivételesen voltak, de közölték, hogy csakis bejelentkezve, rendszeres oktatás keretében, instruktorral lehet mászni. 2 órára fejenként 20 euró. Köszöntük, de nem. Inkább más sportot keresünk magunknak.
Szombaton volt Laci névnapja. Palacsintával, dinnyével ünnepeltünk :) Meg a családdal virtuálisan, neten keresztül :) Anyósomék is nagy fába vágják a fejszéjüket és netet köttettek, számítógépalkalmazást tanulnak. Végre velük is napi kontaktban tudunk lenni akár... ha mindenki úgy akarja.
És ma, ami ma volt, az volt ám a móka. Laci második névnapi ajándéka, amit nem tőlem, hanem a természettől kapott. Megmásztuk életünk első 3640m-es hegyét. Monte Vioz. Igen, nagyon nagyon magas. Igen, itt már magashegyi betegségünk is lehetett volna akár (de nem volt). Itt már éreztük a csúcs közelében a kifáradt lábak magaslati oxigénhiányát. Igen, volt egy kis hó is, meg pici rifugio (inkább csak menedékház) 3500m-en. Máriácska, csúcskereszt, más túrázók, felhők, tengerszem, minden, mi szem szájnak ingere. Elfáradtunk. De megcsináltuk. Erőnkön túl, felvonót (illetve levonót) épphogy elérve. Klassz volt. Részletes beszámoló a következő bejegyzésben lesz :)

2009. június 22., hétfő

vasárnap - Becco di Filadonna

Szombaton Laci dolgozott, majd vasárnap nyakunkba vettük egy kicsit a lábunkat. Az idő mostanában folyamatosan szeles. Ezért elég tiszta a levegő, ami jó, de valahogy vasárnap nem voltak olyan fantasztikusak a fényviszonyok (meg azért valljuk meg őszintén, még mindig roppant béna egy fotós vagyok :)). Mindenesetre felkeltünk, elautócskáztunk, majd keményen felcaplattunk 1100m-ről 2150-re. Közben volt egy rifugio, ahol a házinéni gyermekei nyaraltak 2 apró nyuszival. A nyuszik tündériek voltak és a gyerekek is készséggel mutogatták nekünk a jószágokat. Hihetetlen aranyosak :) Aztán a Becco pár éve leégett. Ezért a hegy tele van "hamuba égett" fákkal, amik a hegyoldalon eldőlve pihennek. Alatta nő a fű. Érdekes hatása van a fehér ágaknak a zöld gyepen. Aztán a hegytető az sziklás kicsit, látni róla a Vigolana fennsíkot. Meg a hegyeket, meg Trentot, meg Velence felé a völgyet. A sziklás oldalon a gerinc másik csücskében van egy piros menedékház. A csúcson egy rettenetes hangos olasz idős társasággal pihentünk, akik szóba elegyedtek velünk (velem). Megörültek nekünk, hogy magyarok vagyunk, hiszen Osztrák-Magyar Monarchia, egy ország, meg ez a terület ugyebár Tirollal együtt a közös országunk része volt és ma meg minden Európa, Európa egy... magyarul elég osztrák nemzeti öntudattal bíró olasz bácsikba futottunk bele. Aranyosak voltak, kinevették, hogy a "Viszlát" helyett "Viszvinot" kellene mondanunk, hiszen a tej az gyerekeknek való, a bor az igazi (a visz-látban felfedezni véltél a Latte szót, ami olaszul tejet jelent). Kínálgattak grappával, meg borral. Aztán szemtanúi lehettünk, hogyan mászik fel egy sziklaoldalon a csapat két legjókedvűbb (és valószínűleg "legjózanabb") tagja szökdécselve... félelmetes volt. Lelki szemeim előtt láttam, hogyan is szoktak azok a furcsa balesetek történni a hegyekben, amikor senkise érti, miért esett le az áldozat. Meg találkoztunk hegymászó farkaskutyussal. Meg egy holland sráccal. Meg Laci egyik munkatársával. Aztán ellátogattunk az Acroparkban dolgozó magyar lányhoz, akit utolsó munkanapján csíptünk el és akivel beszélgettünk kicsit, majd a helyszínről távozva belefutottunk kedves férjébe is, akivel szintén váltottunk pár szót.
Szép nap volt. Olyan friss levegőn elfáradós.
Fotók elég nyersek, lenne mit javítgatni rajtuk, de most ezzel be kell érni (nem mintha eddig hozzájuk nyúltam volna. nade mindegy.)
Itt kipirulva pihenek.