Cima d'Asta - 2847m

A hétvégén megint jó időnk volt. A trentoi 32 fokos kánikulát a nem messze található Lagorai hegycsoportban töltöttük. Nekünk 2000m felett már csak 10-20 fok volt :P
Szóval pénteken felhívtam a Rifugio Cima d'Asta - O.Brentari nevű menedékházat, hogy foglaljak szombat estére két főre helyet. Olaszul :D Megértették :D 2473m-en :D
Aztán szombaton nem túl kora reggel indultunk neki a Lagorai hegycsoport legmagasabb csúcsának. Az egész nap csak a mászásról, fotózásról, "könnyed" túráról szólt. Persze a parkoló és a menedékház között húzódó kb 1100m-t megéreztük a testünkben... És persze megint annyira "ügyesek" voltunk, hogy a kajánk nagy részét itthon felejtettük. Képtelenek vagyunk bepakolni. De mondjuk így is pont elég volt, nem éheztünk.
A menedékházban nagy élet volt. Dugig olaszokkal. Mellette a tó be volt fagyva, klassz hangulata volt. Gyönyörű időben másztunk, hiába szeszélyes a Lagorai, mi most kifogtuk. Amikor 7 órakor megérkezett a nagy vihar, mi már vacsi után feküdve pihengettünk az ágyunkban.
A vihar... a közvetlen mellettünk levő hegycsúcsba csapott bele többször is. Óriási csattanások, a hegyi csendben különösen hangosnak tűntek. A ház beleremegett. Félelmetes volt. És hozzá sűrű jég esett. Hosszan. Majd átváltott néha esős-jégbe. Mi meg nagyon örültünk, hogy már a menedékházban ültünk.
Egy hat ágyas (3 emeletes ágy) szobában kaptunk szállást. Saját hálózsákban, de ágyon. Igaz, nem a legkényelmesebben, de mégsem a szabad ég alatt. Szobatársaink mindannyian nyugdíjas korú, kedves idős emberek voltak. 2 bácsi vmi másik csapathoz tartozott, meg volt egy néni és egy bácsi, akik jégcsákánnyal, kötéllel, karabínerekkel felszerelt hátizsákkal és különféle mászós (lehet, falmászós) bőrtasakokkal jöttek. Este a néni megkérdezte, honnan jöttünk, mert hallgatja és olyan szép nyelvet beszélünk. Mondtuk, hogy magyarok vagyunk, erre mondta, hogy volt Budapesten, próbált pár szót megjegyezni, de annyria nehéz a nyelv és nem hasonlít igaz másra, hogy honnan is ered? Dehát gyönyörű és olyan jó hallgatni, hogy beszélgetünk egymással. Mi csak mosolyogtunk és megköszöntük. Nagyon kedves volt.
Majd jött az éjszaka. A menedékház ilyen többágyas szobákból állt, mindenütt ugye csakis idősek (nem tudtam rájönni, hogy ez vajon azért van, mert a fiatalok annyira fittek, hogy ők nem alszanak meg túra közben, vagy mert ez úri mulatság). És bizony a mi szobánkba is besikerült egy hangosan, megállás nélkül horkoló bácsi. Borzalmasan nem hagyta abba. Így egész éjszaka csak forgolódtunk. De ahogy hallottuk, a néni is, mert ő próbált vhogy ciccegni, vhogy megállítani a horkolást, de mind hiába. Reggel 7-kor "pattant" ki a szemünk.
Gyönyörű és tiszta volt a reggel. Elszaladtunk fotózni, sétálni a fagypont körüli frissességben. Jeges tó, kristálytiszta kilátás. Fantasztikus volt ilyen helyen ébredni. Ilyenkor mindig úgy kitisztulok, olyan jól érzem magam a földön. Természet, barátságos emberek, menedék, hegyek, völgyek, ég.
Reggeli után nekiláttunk a csúcshódításnak. Havas is volt meg nem is. Megmásztuk. Délben már meneteltünk lefele a kocsihoz. Útközben már látszott, hogy a csúcsot később mászóknak nincs szép kilátásuk, felhő ült rá a hegyre. Majd az utolsó 1,5 órát mi is végig áztuk. Bőrig. Csak hogy érezzük, hogy hegyen voltunk :)
Szép volt, jó volt. A csúcsról lefele jövet megint összefutottunk egy szobatárs-bácsival. Aki egyszercsak annyit mondott: "magyarok". Mi meg néztünk, hogy igen. És erre elmondta, hogy az ő felesége magyar volt. És mindkét lánya beszél magyarul. Ő sajnos semmit sem, de nagyon szereti hallgatni, ahogy dallamosan beszélünk. Ugyancsak megköszöntük és nyugtáztuk, hogy kicsi a világ.