Pihenő

Ma reggel igyekeztünk korán kelni. Sok a dolgunk.
A délelőttöt szerettük volna Trento hegyén, a Monte Bondonen tölteni. Összepakoltunk, lefőztük a teát, betettük a mandarinokat és banánokat, felcsaptuk a ciaspolet (hótalpakat) és irány a hegy. Hó volt bőven. Sokan síeltek. Mi is néztük, mennyire klassz is siklani a hóban! Annyira vonzó, ahogy mások sután bakkancsban sétálgatnak az út szélén, isszák a brulét és aztán síelnek nagyokat. Mi úgy döntöttünk, ma csak egy rövid sétát teszünk hótalppal. Viotéból indultunk a hómezőn. Sokan sífutottak a sífutó pályán. Csak lestem. Olyan hangulatos a kis hidakon átvezető pályán futni. Nagyon szeretném kipróbálni. Januárban biztosan megteszem. Bérlés, esetleg oktató és jöhet a világ állítólag legegészségesebb sportja. Mindent átmozgat, kifáraszt, nem terhel. Csak futni a sílécen a havas dombokon. Miközben néztük őket, az is szóba került, hogy a túrasít kellene még kipróbálni. Amikor vért izzadva megmászunk egy hegyet síléccel a talpunkon, hátizsákkal a hátunkon, majd az egész napos "szenvedést" egy könnyű lesíeléssel koronázzuk meg (az lenne az igfazi megérdemelt síelés). A baj csak annyi, hogy nagyon drága. De ha lehet bérelni, egyszer biztosan kipróbáljuk. Óriási divat az itt. Furcsa dolog hallani a kollegákat, akik ide születtek, hogy a világ legtermészetesebb elfoglaltsága, ha síelnek, ha túrasíznek, stb.
Aztán ciaspolát felcsatolva nekivágtunk, aminek kellett. Sütött a Nap, szikrázott a hómező. Én csak mosolyogtam a boldogságtól, olyan leírhatatlanul gyönyörű a vidék télen. Úgy szeretem a telet. A legjobb évszak, komolyan. Szemetkápráztató hómező, sportolás minden mennyiségben. Néha kihalt és békés, nyugodt, máskor meg élettel teli pezsgés folyik a pályákon. Könnyen meg lehet szokni. A hegyen azt érezzük, hogy a tüdőnk tisztul, a fejünk szintén kipiheni a munka fáradalmait. Csodálatos.
Sokszor elcsodálkozunk és talán irigykedünk is, amikor meglátunk egy "öreget", ráncos arccal, kitaposott bakival, teljes életerővel menni. Hegyen, hóban, bárhol. Merthogy irigylésreméltó a kitartás, ami az évek során sem kopott el. Nem hallani azt, mennyi mindene fáj, mennyire izzad az emelkedőn. Nem panaszkodik. Kikapcsolódik. Élvezi. Egészséges és látszólag boldog. Én meg tudom érteni, mitől. Én is valószínűleg ezt az örömet éreztem, miközben meneteltünk a nyeregben, nyakamban a fényképező, lábamon a hótalp, hátizsákban az élelem és a meleg tea :D
Természetesen fotók is készültek, picasán teszem közzé
Íme, mindenki élvezze :)
CIASPOLE

ui: volt egy kis hócsata is a porhóban :D És láttunk hazafele hisztizó kicsi gyerekeket, akik nem akarták abbahagyni a szánkózást :) Micsoda idill :P