2009. március 8., vasárnap

Vasárnap 2

Lassan hétfő. A poszter szekció és az azutáni megbeszélés este fél 12-ig tartott. És holnap 8.30kor minden kezdődik...
Ma reggel ragyogott a Nap, aztán dél körül beborult, de nem esett. Én mentem síelni. Jó volt, a hó szupi. Késő délutánra kisütött megint. Elfáradtam. Pedig nem volt sok idő síelni. De a kölcsönzött sí rövid volt szerintem, a bot is kicsi volt, furcsa volt, de azért siklottam kicsit. Van egy srác a konfin, aki síoktató, ő adott pár tanácsot, mit csinálok leginkább rosszul. Hasznos volt. De sajnos hamar lehagyott, így nem tudta tovább csiszolni a technikámat.
Aztán előadások, oktatás, ilyesmik. Aztán volt este 9-től a poszterezés, meg az ingyen italadás. És most azt hiszem, megyek vissza a kicsi szobába, kicsi szállásomra, megpróbálom nem beverni a fejem és hideg víz nélkül tussolni (nem is írtam, nincs hideg vizem a zuhanyzómban. Ami az elején még oké, aztán már túlforró).
Itt még megy a dorbézolás, de én fáradt is vagyok, meg a szállásom felfelé van egy tükörjegesre fagyott lejtőn... még felkell küzdenem magam. Jó éjt mindenkinek.

Vasárnap

Ma reggel kinéztem az ablakon és kék az ég, ragyog a Nap és az ablakom egy sípályára néz :) Nem akarok itt ülni az előadásokon. Kirándulni, fotózni, mozogni, friss levegőt szívni akarok. Fáradt vagyok. És azt hiszem, a szemem is romlott, mert a terem hátuljából nem látom rendesen a kivetítőt :( amúgy minden oké. Mindenkinek kellemes napot!

Szombat - sci is rented. I am prepared for tomorrow. done

Éppen szombat este 3/4 11 van és olyan álmos vagyok, hogy szombat helyett szerdát írtam mostmár harmadszor is. Javítottam.

Ma előkurzusok voltak. Amit jól elszúrtam, mert bementem a biológiára. Ami jó volt, bár elég alap, de legalább angolul meghallgathattam azt, amihez hasonlót kell majd nekem is 2 hét múlva prezentálni. Majd azt hallottam, a matek előadás jó, ezért a biosz folytatása helyett bepréseltem magam a tömött sorokba matek órát hallgatni. Nem tudtam követni, az első rész hiányai abszolut homályban tartottak. Szünetben eljöttem és úgy döntöttem, lemegyek a faluba bérelni sícuccot.
Drága témavezetőmnek köszönhetően (aki amúgy szeret engem piszkálni nagyon rossz viccekkel) a síbakkancs az saját (elfuvarozta nekem), csak léc és bot kellett. Az üzletben készségesek voltak, figyelembe vették a kurzus akcióját, eltették nekem holnapra a dolgokat, mivel a busz onnan indul a bolt elől. A havazás ma elállt, mostmár van vmi sejtésünk is legalább arról, hogy hegyek vesznek minket itt körbe. Bízom a meteorológiában és a holnapi szép időben.

Ebéd állófogadásos volt. De nagyon finom. Hagymás krumplisaláta, az a fehér kolbász, aminek tudom, hogy b-vel kezdődik a neve, de nem tudnám leírni most. Meg volt káposzta saláta, meg pár tésztaféle... a tésztákat ugrottam :)

A vacsi egy hotelben volt, megintcsak isteni ételekkel. Még a spenótos brokkolis dolog is ízlett. Azt is meg lehet ám csinálni úgy, hogy jó legyen, meg olyan ízetlenül, ahogy az olaszok csinálják. Előétel, krémleves, husi rizzsel (igazi köret rizs és nem risotto), desszert. "Béla Novákkal", egy pakisztáni doktoránsával, egy angollal az intézetükből, meg egy magyar sráccal (Szegedről, Papp Balázs emberkéje) ettem.

Majd vacsi után (!mekkora képtelen időpont!) volt két "kulcs előadás" (key lecture). Az egyiket régi csoportvezetőm, professzorom tartotta a tegnap elfogadott Nature cikkének tartalmából. Hulla fáradt vagyok ezek után. Még utána meghívott volna egy sörre, ha működött volna a csapoló berendezés, a városba pedig már nem kísértem le. Amúgy is jobb hamarabb nyugovóra térni. Holnap poszter szekcióm lesz. Állítólag komolyan veszik, szigorúan minimum 5 percig faggatnak és utána 10 másik poszterezővel kell tudományos diszkurzust tartani. Szerdán pedig előadok. Nagy terem, több száz emberrel teli, mikrofonos... hát érdekesen fogok mutatni az tuti. Igyekszem jól csinálni. Bár szerdáig teljesen ki fogok azt hiszem merülni, holnap is éjszaka van a poszterszekció és reggel fél 9kor kezdődik az oktatás. Oké, tudom, a konfik sosem az alvásról szólnak, ezt már megtanultam.De akkoris.

Schrödinger sírját továbbra sem találtam, nem sikerült azóta a faluban járnom fényképezővel. Pedig a fák is olyan csodaszépek!
Kedden kötelező utazásunk van Innsbruckba. Visznek, hoznak, várost mutogatnak és erősen forszírozzák a tudományos és szociális beszélgetéseket, kapcsolatok kialakítását. A kutatás a "smúzingról" szól. Senki se kérje, hogy magyarázzam el neki a szó jelentését, ha nem ismeri. smoozing. Talán így írják angolul. Ez egy "életérzés" :)

2009. március 7., szombat

fotók

fotók ITT

a hó továbbra is szakad. ma nyitó vacsi. folynak az események.

2009. március 6., péntek

megérkezés 2

A hó továbbra is szakad. Mostmár a hőmérséklet is hűlik, így megmarad az autók útján is.

Ma 4-től nyitott a regisztráció. Ezért átbattyogtam a kongresszusi épületbe. A szállásomtól pár száz méter. Elég közel van. A regisztráció mindig annyit takar, hogy az "ajándékokat" felvesszük. Most is így alakult. Nem is sejtettem, hogy ez a kurzus ilyen nagy. Mármint az ajádékokból ítélve olyan, mint egy nagy biológus konfi. Hihetetlen dolgokat is kaptam ezúttal :)
A kevésbé hihetetlen a 2 gigás USB. Belegravírozva a kurzus neve. Ez már szinte "kötelező", ugye aki számítógépes melót végez, az mire számítson egy rendszerbiológia kurzuson? A szokásos, otthon sorakozó USB pendrive-okra.
Aztán kaptam megint kulacsot. Amit már el is felejtettem, hogy múltkori nagy FEBS konfin is kaptam. Lehet, pont jó lesz az autóba és ilyet kerestünk mindenütt :) Majd kipróbálom hazafele.
Aztán van itt vmi Tirolos fotókkal teli, talán fényképalbum, vagy lehet, hogy jegyzetfüzet... nem sikerült eldöntenem, helyi reklám csodás tájképekkel.
Aztán van vmi kis trükkös pici notesz, kis öntapadós papírkákkal meg elrejtett tollal, kihajthatós zöld műanyagban, rajta természetesen a kurzus logója.
Meg kaptam még egy jegyzettömböt is. Meg természetesen tollat, amin szintén ott díszeleg a logó. Meg a névkártya, amit ezúttal sikerült helyesen írniuk (a nevem) :)
És ami engem kicsit meglepett, az a nyakba akasztható kis kék műanyag henger, amin megintcsak ott a FEBS logó és benne egy szőlőzsír lakik... gondolom, a síelés miatt. Fogalmam sincs. Mit nekem labello, ugyan már. FEBS szőlőzsír, az a menő :)
Ja és a megint sokszor kötelező kellék, a hátizsák. Ami megint klasszul sikerült. Egyre jobbak. Egyre vastagabb és puhább háttal, lapostartóval. Nem rossz. És amúgyis azon keseregtem, hogy mindent hoztam én ide, csak hátizsákot nem a síeléshez. Hát adtak :)

Utazás

Megint úton vagyok. Szeretek utazni. Összepakolni (najó, ezt a részét nem szeretem), aztán kigondolni, mivel és hogyan megyek. Elkészülni, kimenni az állomásra és felszállni egy vonatra.
Általában sokat utazom egyedül. Ha belegondolok, rengetegszer megtörtént már. És bár mással utazni is klassz, a magányos verziónak is megvan a bája. Egy bizonyos hangulata. Olvasnivalók közül választok, bámulok ki az ablakon, beteszem a zenét a fülembe és pihenek. Egyedül vagyok. Szemlélődöm.
Szeretem nézni, ahogy a vonat mellett a vezeték siklik. Mindig olyan érdekes hullámot ír le. Szeretem nézni a falvakat, városokat, ismeretlen (vagy ismerős) épületeket.
Végülis most is jól esik kimozdulni kicsit. A ma reggelem kényelmesen indult. A héten végig zuhogott az eső, ami undorító volt, azonban ma elállt és a párás levegőben ki-kibukkantak a hegyek havas fenyvesei. Olyan szépek, amikor porcukrosak a fák, a kopár részek meg roskadoznak a hatalmas hótakaró alatt. Idén van hó rendesen.
Aztán Laci kikísért az állomásra. A vonat megjött, én felülltem rá. Szokásos módon betettem egy kis zenét és elővettem egy kis olvasnivalót. Jójó, munkát, dehát ilyen vagyok. Az is szórakoztat :)
Bolzanoban már megláttam a világoskék eget. Úgy megörültem. Régóta nem láttam az eget. Ilyenkor mindig megmosolyogtat.
A jegyemre kíváncsi voltam, ugyanis feltűnően olcsón vettem. Határt átszelő, Eurostar (mint egy nemzetközi IC, csak itt adnak áramot is a laposhoz). De többször kezelték és egy szót se szóltak. Szóval simán ment.
Ausztriában megjelent a hó az út mellett. Igen, a meteorológia szerint is itt hidegebb van. Hát látszik. Trentoban csak az eső esik és már volt 20 fok is, "ideát" meg minden tiszta hó, minden fehér.
Egy részen kicsit féltem is, hogy elakad a vonatunk. Lassan is haladt, meg is állt és a hó is túl soknak bizonyult ott. Mondjuk a Brenneren nem csoda. A határon igazoltattak. Aztán késését behozva megérkeztem Wörglbe.
Arra számítottam, hogy az előírtak szerint senkise vár az állomáson és lesz 3 órám várost nézni. Nem így lett. Egy alacsony szőke nő állt a bejáratnál hatalmas FEBS Sys Bio táblával. Odamentem, köszöntem, köszönt, törte az angolt és a listán megkereste a nevem. Aztán odamentünk egy merci (mercedes) taxihoz és betett. Közölte, hogy kb egy fél óra Alpbach. Mondtam, jó. Kérdeztem tőle, hogy került ő most ide, mármint van-e még más is, akit felvesz, de gyorsan rávágta, hogy a másik nem jött és aztán csörgött a telefonja. Innentől kezdve végig a headsetjén csüngött. Őrült módon vezetett, mindent csinált, csak nem a kormányt fogta és láthatóan nem az útra koncentrált. Érdekes élmény volt.
A szállásomon kitett. Megköszöntem, danke, csüsz, ennyi.
A szállás egy olyan tipikus osztrák hézikó, az a hatalmas, körerkélyes, hegyi sokszobás faház, faragott oszlopokkal, hófödte tetővel. Síri csend. Benyitok, sehol senki. Ezért lesétáltam a Kongresszus Központba. Merthogy hiába itt vagyunk a hegy közepén egy kis faluban, ilyen üvegtetős konferencia centernek lennie kell. Szóval ott már találkoztam a főszervezőkkel, közölték, hogy regisztráció csak később van és hogy felhívják a szállást. Felhívták, visszamentem. Egy néni ideadta nekem a tető egyik szobáját. A plafon borzasztó alacsony, én és épphogy nem verem be a fejem néhol. De a szoba egyenlőre meleg, tiszta, a fürdőben természetes világítás van a tetőablakkal. A bútorok régiek, kis romantikus az egész.
Szobám elfoglalása után a szakadó hóban lesétáltam a Sparba venni vmi finomat. Gondolkodtam én éttermen is, de útközben csak egy pizzériát találtam... hát most kösz, de kösz nem...
A Sparban találtam olyan harapós vékony fűszeres kolbászt, mert igazi friss zsemlét és egy csomag TV paprikát is. Nem volt kisebb kiszerelés, de muszáj volt megvennem. Aztán válogattam a Milka csokik között és egy mangó lével tettem fel az ire a pontot. Séta közben majdnem eldobtam az agyam, amikor a sűrű hóesésben oldalra fordultam és 1,5 méterre a járdától ott sorakoztak a felvonóhoz... sí :D gyerekpályának tűnt, bár a végét nem láttam és egy-két felnőtt is síeltrajta. Hát mondom, ilyen nincs.Egy gyönyörűszép kicsi falu festett házakkal, kanyarog felfele és annyira a hegyoldalban van, hogy itt is van egy picike pályácska. A templommal szemben. Hát nem édes? :)
Aztán most ettem és fotóztam. És szerintem pihenek. Lehet, megnézek egy filmet... A köd rámcsücsült, az ablakból minden tejfehér. Mára ennyi a beszámolómból. Így is jó hosszú lett. Puszi mindenkinek.

2009. március 4., szerda

Lassan indulás

Holnapután (pénteken) indulás. Alpbachba. Konferenciára. Erre.

A hetem megint zsúfolt volt/van. Előadásokat gyártogatok mindenfelé. Stresszelek, hogy mindennel időben és jól elkészüljek. Lassan a nyakamon van a pakolás is, mivel alpbachi teendőim után hazamegyünk.

Momentán nem tudom, hogyan jutok a woergli vonatállomásról Alpbachba. Azt ígérték, buszokat indítanak nekünk. Ami így is van. Viszont a hozzám (és másokhoz) tervezett buszjárat röpke 3 órával érkezésem után indul. Mindez ma derült ki. Nem nagyon kapkodják el a konfi szervezését, ez már eddig is tapasztalható volt. Szóval lehet, hogy lesz egy "kis" várakozási időm Wörglben. Megnéztem az időjárást. Ide Trentoba péntektől ragyogó és meleg időt ír, bíztam abban, hátha "sógoréknál" is így lesz és érkezésemkor várost nézek, fotózgatok. De úgy tűnik, nem. Ahova én megyek, oda havasesőt és 2 fokot írnak. Nappalra. Hát, azt hiszem, vinnem kell még igazi meleg cuccokat is. Ez további aggodalomra ad okot, hogy hogyan fogok beférni...

Nem ragozom tovább. Igen, bevallom, izgulok, túl sok a teendőm még péntekig és utána is folyamatosan az elkövetkezendő jó hosszú időszakban. Ami bánt, mert én igyekeztem mindent ügyesen elintézni, és hiába adtam bele a munkába mindent előrelátóan, nem tudok kicsit se lazítani és egyszer végre rendesen kikapcsolódni a rég nem látott családomnál :(

De egy kis "kárpótlás", hogy végre kiküldték a beküldött cikkünk bírálatát és pozitív lett :)

Egyébként meg folytatom is a dolgaimat. Csak szerettem volna jelet adni, hogy jól vagyunk, megvagyunk, minden rendben.